A hittől átjárt hazaszeretet

Főhajtás Mosonmagyaróvár 1956-os hősei, vértanúi előtt

Vallomás a mosonmagyaróvári Piarista Iskola újraindulásának 30. évfordulóján.

A hazaszeretet közel 400 éves piarista örökség.

Elhíresültem arról, hogy a magyar közélet és kultúra híres embereiről Széchenyitől Pilinszkyig fennen hangoztatom, hogy piarista diákok voltak. Mentségemre legyen mondva, még soha nem tódítottam. A hazaszeretet témában itt most csak négy öregdiákunk idézésére szorítkozom.

„Ő a magasba és a mélybe néz,

Magasba, hol az Isten Anyja vár

És mélybe, hol nyomor van, szenvedés.”

(Juhász Gyula: Calasantius

„Tudományomat és hazafiúi érzésemet

Önök csepegtették belém.”

(Kossuth Lajos)[1]

„Rendületlenül”

(Vörösmarty Mihály)

„Királyom! én veled nem harcolok!

Szent vagy te énelőttem – Istenem,

S hazám után a legszentebb.”

(Katona József)

Azért választottam ezeket az idézeteket, mert Juhász Gyula elénk állítja rendalapítónk „pietas”-át, Kossuthnál fölragyog a tudomány („litterae”). Így összeáll a piarista jelmondat. Vörösmarty arról az elkötelezettségről szól, amely leghitelesebb értékmérőnk. Katona Józsefet már csak azért sem hagyhattam ki, mert mindkettőnk alma matere a kecskeméti piár volt.

Amikor 2007-ben rendtartományunk elnyerte a Magyar Örökség Díjat, méltatásában Kapronczay Károly akadémikus így fogalmazott: „A piaristák példaértékűen valósították meg a hazafias nevelést. Nevükhöz híven a szeretet szavával formálták diákjaik gondolati és érzelmi világát. A pesti iskolának meghatározó szerepe volt abban, hogy a fővárosi lakosság nyelvhasználatában a németet felváltotta a magyar. A Piarista Rend a magyar múlt és jelen szerves része.”

[1] Kossuth Lajos vallomása az óvári piarista atyáknak 1848. október 23-án.  Kossuth Sátoraljaújhelyen volt diákunk.