A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Farkas István piarista (Lupus atya)

A dunaszigeti Jézus Szíve Plébánia plébánosa, a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda nyugalmazott tanára, korábbi igazgatója, több mint négy évtizedes oktatói-nevelői munkája, minden korosztályt megszólítani képes lelkipásztori szolgálata, valamint értékteremtő közösségi tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át  2023. augusztus 18-án délelőtt a Hagyományok Házában.

Forrás: Magyar Kurir

Interjú a Magyar Nemzetben:
https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/08/nem-ismernek-lekuzdhetetlen-akadalyt-az-elszant-piarista-atyak

IMASZÁNDÉK (Toborzó)

Július elseje Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja.
Mindenkit buzdítok egy Jézus Szíve Kilenced elvégzésére az egészségügyben dolgozókért július 1-9 között.
(A kilenced megtalálható: www.jezusszivecsalad.hu)
Bízom a közös ima hegyeket mozdító erejében.

FOHÁSZ (Minden egyes nap ezzel kezdjed a kilencedet!)
„Jézusunk, Te most is szíveden viseled a betegek sorsát. Segíts, hogy az orvostársadalomban megszűnjön az a szakmai féltékenység, amely az „Anyák Megmentőjének” kirekesztését és halálát okozta. Add, hogy minél több orvos tudjon hazatérni a gyógyítás és az életmentés szolgálatára. Segíts, hogy a halál-kultúrájával szemben az élet-kultúrája erősödjék. Ámen.”

A hittől átjárt hazaszeretet

Főhajtás Mosonmagyaróvár 1956-os hősei, vértanúi előtt

Vallomás a mosonmagyaróvári Piarista Iskola újraindulásának 30. évfordulóján.

A hazaszeretet közel 400 éves piarista örökség.

Elhíresültem arról, hogy a magyar közélet és kultúra híres embereiről Széchenyitől Pilinszkyig fennen hangoztatom, hogy piarista diákok voltak. Mentségemre legyen mondva, még soha nem tódítottam. A hazaszeretet témában itt most csak négy öregdiákunk idézésére szorítkozom.

„Ő a magasba és a mélybe néz,

Magasba, hol az Isten Anyja vár

És mélybe, hol nyomor van, szenvedés.”

(Juhász Gyula: Calasantius

„Tudományomat és hazafiúi érzésemet

Önök csepegtették belém.”

(Kossuth Lajos)[1]

„Rendületlenül”

(Vörösmarty Mihály)

„Királyom! én veled nem harcolok!

Szent vagy te énelőttem – Istenem,

S hazám után a legszentebb.”

(Katona József)

Azért választottam ezeket az idézeteket, mert Juhász Gyula elénk állítja rendalapítónk „pietas”-át, Kossuthnál fölragyog a tudomány („litterae”). Így összeáll a piarista jelmondat. Vörösmarty arról az elkötelezettségről szól, amely leghitelesebb értékmérőnk. Katona Józsefet már csak azért sem hagyhattam ki, mert mindkettőnk alma matere a kecskeméti piár volt.

Amikor 2007-ben rendtartományunk elnyerte a Magyar Örökség Díjat, méltatásában Kapronczay Károly akadémikus így fogalmazott: „A piaristák példaértékűen valósították meg a hazafias nevelést. Nevükhöz híven a szeretet szavával formálták diákjaik gondolati és érzelmi világát. A pesti iskolának meghatározó szerepe volt abban, hogy a fővárosi lakosság nyelvhasználatában a németet felváltotta a magyar. A Piarista Rend a magyar múlt és jelen szerves része.”

[1] Kossuth Lajos vallomása az óvári piarista atyáknak 1848. október 23-án.  Kossuth Sátoraljaújhelyen volt diákunk.